top of page
  • Szerző képeGergő Bognár

Hat nap a fény és divat fővárosában, Párizsban.

Frissítve: jan. 13.

Az idei évben a húsvéti ünnepeket Párizsban töltöttük öcsémmel. A város minden elvárásunkat túlszárnyalta. Az utóbbi idők egyik legjobb utazását sikerült kihoznunk ebből a 6 napból. Ebben a bejegyzésben minden tapasztalatot és tippet leírok amit tudni érdemes Párizsról.

Kiutazás:

A repjegyek árai és az indulási idők miatt ehhez az utazáshoz felemásan vettük meg a repjegyeket. Odafelé az EasyJet járatával mentünk Budapest és a Charles de Gaulle reptér között, visszafelé pedig a WizzAir késő esti járatát választottuk az Orly reptérről. A jegyek oda-vissza 60 ezer forintba kerültek, plusz vettünk még utazás előtt egy-egy priority szolgáltatást, hogy legalább egyikőnknek legyen bőröndje, ez további 7 ezer forint volt járatonként.

Közlekedés:

Érkezés után az első kihívás a városba való bejutás volt. Tömegközlekedésre szerettünk volna jegyet venni a reptéren, de a jegy automata elég ritka vagy csak nincs kitáblázva. Fél óra keresgélés után az egyetlen amit találtunk, az csak a "Roissybus"-ra árult jegyet. Ezen a ponton már annyira untuk a keresgélést, hogy megvettük ezt a jegyet 13,7€-ért, csak jussunk már be végre a városba. A busz bevitt minket az operáig, ahol tudtunk jegyet venni a tömegközlekedésre. A buszozás alatt volt időnk megfigyelni a párizsiak autós, motoros és kerékpáros közlekedését. Ismerik a KRESZ-t csak nem szeretik...káosz az egész, mindenki megy amerre lát.

A franciák tömegközlekedési jegyrendszere elég bonyolult főleg a nem csúszó dátumos lejárati idők miatt, viszont a tömegközlekedési hálózat zseniálisan jó. Mi tudtuk előre, hogy rengeteget fogunk sétálni, ezért a közlekedést megoldottuk fejenként 16 darab vonaljeggyel és 2 RER jeggyel. A vonaljegyekkel másfél órás intervallumon belül át is lehet szállni. Ez a 16 darab vonaljegy kb. 27€-ba fájt fejenként, az RER jegyek pedig darabonként 3,65€-ba. Erre még azt lehet mondani, hogy összességében egész olcsón megúsztuk.

A negyedik és egyben utolsó utazási költségünk az Orly reptérre történő kijutás volt. Ebben az esetben is a közvetlen buszjáratot választottuk (Orlybus) 9,5€-ért. Nagyjából 60€ volt a teljes utazási költésgünk a városban.

Szállás:

A szállást már januárban lefoglaltuk mert számítottunk rá, hogy az ünnepek miatt nagyon drága lesz később. Igazunk is lett, ugyanis utazás előtt egy héttel már az eredetileg lefoglalt szállást is 2,5-szeres áron tudtuk volna foglalni.

A B&B Hôtel Paris Porte des Lilas szállodára esett a választásunk és végül nagyon bevált. Térképen úgy tűnhet, hogy nagyon messze van a belvárostól, de igazából 25 perc alatt be lehet érni átszállás nélkül. A szoba nagyon tiszta volt és kényelmes. A reggeli minden elvárásunkat megugrotta. A választék nem volt nagy, de minden friss, finom volt és a péksütik is még melegek voltak minden egyes alkalommal. Ez a szállás 2 főre, 5 éjszakára, reggelivel összesen 400€ volt.

A város felfedezése:

A programokat jó alaposan előre beterveztük, hogy mi, merre, hogyan a legegyszerűbb és leglogikusabb. Ez alatt az 5 nap alatt kényelmesen be lehet járni a várost, nem kell sietni. Párizs az a város ahol mindenképpen időt kell hagyni a város gasztronómiai felfedezésére is. Ezeket a helyeket is előre összeírtuk. A bejegyzés legvégén majd találtok egy térképet, ahol minden látványosság, étterem, kávézó és a többi hasznos hely rajta lesz, melyeket érdemes meglátogatni.

Első nap:

A nap első megállója a Notre Dame volt ami sajnos még mindig le van zárva és be van állványozva, így még fotózni sem tudtuk igazán. Ezt követően útba ejtettük az első kötelező gasztro helyet, a La Maison d'Isabelle-t ahol hivatalosan is Párizs egyik legjobb croissant-ját készítik. Az ember azt várná, hogy egy ilyen helyen nagyon drága lesz minden, de ez nem így volt (Croissant 1€, Pain au Chocolat 1,2€). Ez a hely nem véletlenül birtokolja ezt a címet, ugyanis a croissant-juk tényleg isteni és általában még meleg a vásárlás pillanatában.

A következő állomásunk a Panthéon volt amit csak kívülről csodáltunk meg, majd tovább indultunk a Jardin de Luxembourg és a Palais de Luxembourg irányába. A park tele van fém székekkel és fotelekkel amiket rengeteg ember használ is. Nagyon sokan voltak a parkban amikor mi ott voltunk. Mindenki napozott, beszélgetett vagy éppen a tízórait majszolta. Itt mi is leültünk egy kicsit és megfigyeltük ahogy zajlik az élet a parkban. Körbesétáltuk a parkot majd kerestünk egy boltot, ahol vettünk pár harapnivalót és kiültünk a Église Saint-Sulpice templom elé a sok helyi közé és nyomtunk mi is egy pikniket. Nagyon jó látni, hogy hétköznap ebédidőben a helyiek kiülnek a parkokba/terekre ebédelni és jól érzik magukat.

Ebéd után mindenképp szükség volt egy kis koffein löketre a nap folytatásához, így kiválasztottuk Párizs egyik legikonikusabb kávézóját a Café de Flore-t az ebéd utáni kávé elfogyasztásához. Itt szerencsénk volt, ugyanis akkor jöttünk rá, hogy sorba kellett volna állni, mikor már kihozták a kávénkat...(espresso 5€).

Ezen a napon látogattunk el a Grande Mosquée-hoz, ahova 2-2€ volt a belépőnk (csak készpénzt fogadnak el!!). Itt eltöltöttünk egy kis időt, de mivel a kert nem olyan nagy így elég gyorsan végeztünk. A kert egyébként gyönyörű, mindenképpen érdemes megnézni!

Délután beültünk a L'Etiquette borozóba, ami az egyik kedvenc helyünk lett a városban. Egy idősebb házaspár üzemelteti és kizárólag kistermelői bio borokat árulnak. Nagyon kedvesek, értenek a borokhoz és nagyon jól el lehet velük beszélgetni angolul is. Itt kiültünk a bolt elé és megkóstoltunk 3-3 pohár bort.

A nap utolsó látványossága előtt még sétáltunk egyet a Szajna partján, majd elindultunk gyalog a Montparnasse torony felé. Ide előre megvettük a jegyet online, ami 19€ volt fejenként. A kilátás nagyon durva az 56. emeletről, ahonnan természetesen az Eiffel-tornyot is lehet látni. Az estét a La Manifattura étteremben zártuk egy vacsorával.

Második nap:

A második napot a Louvre-ban kezdtük, nyitáskor (9:00) már ott voltunk a helyszínen. Mivel 26 év alattiak vagyunk mindketten, így a 0€-s jegyet megvettük előre és nagyon gyorsan bejutottunk. A múzeum iszonyatosan nagy, mi kb 3 órát töltöttünk bent, de így sem néztünk meg mindent. Ha az ember csak egyetlen másodpercet szán minden kiállított tárgyra, akkor is 105 órába telne mindent megnézni. Amit viszont a Mona Lisa-nál művelnek az emberek az elég vicces, ugyanis ott külön sorbanállás van. Konkrétan egy mini éhezők viadalát láthattunk csak azért, hogy fotót lőhessenek a festménnyel.

A múzeum után vettünk 1-1 friss baguette szendvicset az Eric Kayser pékségben ebéd gyanánt. Ezeket a Louvre melletti parkban ücsörögve ettük meg. Rengeteg ember maszkált és pihent a parkban körülöttünk. Egy kis napozás után elindultunk a Sainte Chapelle-be, ahova megint 0€-ért jutottunk be, előre megvásárolt jeggyel. A templom elképesztően szép, aki teheti ne hagyja ki!

Ezt követően megnéztük a "The World of Banksy" kiállítást (jegy 14€). Ha nem ismeritek nézzetek utána, Pesten is volt kiállítása. Ő tulajdonképpen egy graffiti művész, aki csupa mély tartalommal bíró alkotást pingál az utcák falaira. A kiállítás után elindultunk a Sacré-Coeur felé, útközben pedig fagyiztunk egyet egy Amorino nevű helyen. A Sacré-Coeur gyönyörű, de sajnos iszonyatosan nagy tömeg van ott és ez oda is csalogatja az összes lehúzós árust. Vigyázni kell, mert nagyon erőszakosak és az ember kezére folyamatosan rá akarnak rakni mindenféle karkötőt majd nyilván pénzt követelnek utána... Ezt követően a napot egy vacsorával (Bouillon Chartier étterem) és egy sétával zártuk.

Harmadik nap:

A harmadik napot az Eiffel-toronynál kezdtük, ahol már reggel 8:50-kor hatalmas sor volt. Online jegyünk sajnos nem volt, mert elfogyott mielőtt megvehettük volna, így kénytelenek voltunk a helyszínen jegyet venni (kombinált jegy 24 év felett 20,4€, alatta 10,2€). Saját hibánkból tanulva mindenkinek azt javaslom, hogy jóval előre vegye meg a belépőt a toronyhoz. A biztonsági ellenőrzés elég gyorsan ment, egy fél óra alatt át is jutottunk, majd a jegyeket is gyorsan meg tudtuk venni és már úton is voltunk. Gyalog mentünk a második emeletig, onnan pedig lifttel a tetejéig. Az idő előrehaladtával egyre nagyobb tömegnyomor lett az összes szinten. A kilátás nagyon szép az egész toronyból, jó fotókat lehet lőni.

Délre már lent is voltunk és indultunk a következő célpontunk felé, ami a Diadalív volt. Közben útba ejtettünk egy frankó kis kávézót, a Terres de Café-t. Nagyon jó a kávéjuk, csak meglehetősen drága (flat white 6€). Egy kis kerülővel közelítettük meg a Diadalívet, ugyanis a Les Invalides felé indultunk, majd át a Pont Alexandre III. hídon és végül séta a Champs-Élysées-n egészen az Arc de Triomphe-ig. Itt az emberek az életüket kockáztatva fotózkodnak a kocsiút kellős közepén. Nagyon vigyázzon mindenki, mert az út közepén csak egy nagyon szűk, forgalom elől elzárt terület van. Mi is lőttünk itt pár képet, majd bementünk középre, a Diadalív alá. Senki, semmilyen körülmények között ne próbáljon meg átfutni a körforgalmon, életveszélyes! Aluljárón át lehet menni középre!

A Diadalív után vettünk egy baguette szenvicset és megettük egy aprócska parkban egy padon ülve. Ebéd után pedig találtunk egy "kamu házat". Nagyon sokan nem tudják, de Párizs tele van hamis házakkal ugyanis a város vezetése görcsösen figyel arra, hogy homogén legyen a város szerkezete és ne törje meg semmi a vársszövetet. Ha egy telken a városképpel nem harmonizáló épület vagy terület van, akkor felépítenek elé egy "díszletet".

A nap utolsó célpontja a La Défense városrész volt, ami hivatalosan már nem is Párizs. Ez a város másik arca, ugyanis ez a rész tele van felhőkarcolókkal. Érdemes egyet sétálni a magas épületek között, illetve a fotózás szerelmeseinek ez is egy paradicsom. Ezt követően arra jutottunk, hogy 3 nap folyamatos gyaloglás után aznap kicsit korábban megyünk vissza a szállásra mivel mindketten éreztük, hogy merülnek az energia tartalékaink.

Negyedik nap:

A nap első látnivalója a Versailles-i kastély volt. A jegyet előre online megvettük, így a sort is megelőzhettük belépéskor. A kastély és az udvara is szép és iszonyatosan nagy. Őszíntén nekünk nem volt akkora durranás mint amire számítottunk. Egy fél napot időztünk a kastélyban és az udvaron, de szerintem ennyit nem ér. Bécsben a Schönbrunni kastély mérföldekkel rendezettebb és szebb. Nekünk fejenként 10€ volt a kedvezményes jegy, illetve a Le Grand Trianon-tól a kisbusszal mentünk vissza, ami fejenként 5€.

A nap hátralevő részét az Ile Saint-Louis és az Ile de la Cité környékén töltöttük, főként sétálással. Az ebédet egy klasszikus párizsi piknikkel oldottuk meg a Szajna partján (sajtok, baguette, szőlő). Mindenki csináljon egy vagy több ilyen jellegű étkezést mert nagyon jó hangulata van, és a francia sajtokat is kötelező kipróbálni! Ezt követően fagyiztunk egyet egy Amorino fagyizóban, majd beültünk másodszorra is a L'Etiquette borozóba, ahol emlékeztek is ránk.

A vacsoránál igaz kicsit elszakadtunk a francia konyhától, de egy nagyon jó burgeres helyet sikerült találni (Shiso Burger). Az este maradék részében sétáltunk és elmentünk megcsodálni a fényárban úszó Diadalívet és az Eiffel-toronyot.

Ötödik és egyben utolsó nap:

Reggel közös megegyezéssel 9-ig aludtunk, mert már keztük érezni a kimerültséget a napi 10km séták után. Lementünk reggelizni, összepakoltunk és kijelentkeztünk a szállodából. Ezután a CityLocker Paris felé vettük az irányt, hogy megszabaduljunk a bőröndöktől (15€/nap). Online foglaltuk, meg is kaptuk az ajtó és a széf kódját SMS-ben. Elzártuk a bőröndöt és elindultunk ebéd után kutatni. Végül úgy döntöttünk, hogy kipróbálunk még pár fajta sajtot ebédre és megint kiültünk a Szajna partjára ebédelni. A sajtokat a Fromagerie Roland Rousselet Affineur-ben vettük.

Ezt követően kávéztunk egyet egy helyes kis kávézóban (Noir Coffee Shop) az Ile Saint-Louis-on és ettünk éclair-t egy cukrászdában. Mindenkinek javaslom a turistákkal teletömött Ile de la Cité helyett a kicsit kevésbé zsúfolt Ile Saint-Louis szigetet. Nekünk ez vált be igazán! Sétáltunk még a folyóparton, illetve beugrottunk macaron-ért az A. Lacroix Pâtissier-be. Délután 6kor visszamentünk a bőröndökért és elindultunk az Orlybus felé, ami kivitt minket a reptérre fejenként 9,5€-ért. Egy gyors biztonsági ellenőrzést és egy kisebb késést követően már úton is voltunk hazafelé a Wizz Air fedélzetén.

Összességében:

A város gyönyörű és nagyon jó a hangulata. Rengeteg a park és zöld terület, illetve sok a fa az utcákban. Mindenkit arra bíztatok, hogy mászkáljon céltalanul a városban és ígérem szebbnél szebb utacákba, parkokba és terekbe fog botlani. Az emberek kedvesek, segítőkészek és a sztereotípiával ellentétben beszélnek angolul! Rengeteget sétáltunk a belvárosban így volt alkalmunk megfigyelni, hogy a helyiek mit csinálnak napközben a városban. A rakpartok tömve vannak piknikező, iszogató, beszélgető emberekkel minden korosztályból. Párizs mérföldekkel élhetőbb város mint Budapest. Fájt otthagyni a várost, ennyi idő alatt is nagyon megszerettük.

Végleges költségvetés és árak:

  • Repjegy: ~60.000.-/fő

  • Szállás: ~200€/5éj/fő +reggeli

  • Közlekedés: ~60€/fő

    • Roissybus 13,7€

    • Vonaljegyek 27,2€

    • RER 7,3€

    • Orlybus 9,5€

  • Belépők összesen (26 év alatt!!):

    • Eiffel-torony 10€/fő

    • Versailles 10€/fő

    • Banksy kiállítás 14€/fő

    • Montparnasse 19€/fő

    • Louvre - ingyenes

    • Sainte Chapelle - ingyenes

    • Panthéon - ingyenes

  • Egyéb költőpénz: 300€/fő

A teljes utazási költségünk átszámítva nagyjából 300ezer forint volt fejenként. Remélem ez a büdzsé a segítségetekre válik. Az árak egyébként nem olyan vészesek Párizsban. Az éttermekben a főételek átlagban 12-15€, a pékségekben a baguette szendvicsek 5€ és 8€ között mozognak. TIPP: nyugodtan kérjetek egy kancsó csapvizet az éttermekben, azért nem számolnak fel semmit és igen, IHATÓ a csapvíz a városban. :)

Térkép az összes hasznos hellyel:

Galéria:




7 362 megtekintés

Friss bejegyzések

Az összes megtekintése
  • Instagram
IMG_20211224_120309.jpg

Szia!

Örülök, hogy itt vagy!

Remélem tetszeni fognak a bejegyzéseim a világ különböző pontjairól és a segítségedre lesznek, hogy még jobban megismerd a világot!

Igyekszem megosztani veled a saját tapasztalataimat, illetve hasznos tippeket, trükköket minden úti céllal kapcsolatban.

Jó olvasást! :)

  • Instagram
bottom of page