top of page
Szerző képeGergő Bognár

Öt nap a Francia Riviérán: Nizza, Menton, Éze és Monaco.

Frissítve: jan. 13.

Napsütés, gyönyörű strandok, azúrkék víz és mediterrán életérzés. Nem véletlenül szeretik annyian a Francia Riviéra ezen szakaszát. Úgy érzem, hogy az idei nyár méltó zárása volt ez az utazás. Annyi minden történt 5 nap alatt és olyan sűrű volt a program, hogy a szokásos napi facebook post beszámolók sajnos el is maradtak most. Na de ugorjunk most együtt egy fejest a Földközi-tenger azúrkék vizébe és nézzük a látnivalókat és minden hasznos infót együtt.

Utazás és tömegközlekedés:

A WizzAir szerdai 12:50-es közvetlen járatával utaztunk, ami meglepetésünkre egy percet sem késett, sőt még 12 perccel előbb is értünk Nizzába. Összesen hárman utaztunk, a repjegy fejenként nagyjából 50.000 forintra jött ki. A jegyeket kb 2 hónappal előre vettük meg. Pár képet azért csatolok a repülésről is, hátha valkit érdekel.

A tömegközlekedés nagyon egyszerű, ugyanis a Lignes'd Azur Ticket (Apple/Android) applikáción keresztül villámgyorsan lehet jegyet venni. Vonaljegy 1,5€, napijegy 5€. A reptérről a legcélszerűbb az L2-es villamost választani, mert arra elég egy sima vonaljegy a reptéri buszos 6-7€-val szemben. Mi szinte csak a 75 perces vonaljegyeket használtunk, mivel az esetek többségében gyalogoltunk, amit annak ellenére sem bánok, hogy nem bírom a meleget és a magas páratartalmat. Ez a brutális páratartalom, a 30 fokkal kiegészülve nagyon durva kombó. Mindenki aki izzadós, készüljön a földi pokolra!

Szállás:

A szállásunk Nizza egyik főutcájától nem messze, a Hotel Bristol***-ban volt, ami teljesen korrektnek bizonyult. Egyedül a tusoló lehetett volna kicsit nagyobb, illetve a reggeli kicsit változatosabb. Nekünk fejenként 220€-ba fájt 4 éjszaka reggelivel úgy, hogy kb 3-4 hónappal előre már le volt foglalva. Itt is szeretném megjegyezni, hogy az utazási dátumokhoz közeledve nagyon el tudnak szállni az árak. Foglaljatok időben! Az ingyenes lemondás nem bánt senkit. :)

Látnivalók és napi programok:

Pár korábbi utazásomhoz hasonlóan csütörtökön és pénteken itt is Home Office-ban dolgoztam a szállásról. Kevés az éves 21 nap szabi, nincs mit tenni. :D

Utazás előtt mindig fontos, hogy készüljünk fel rendesen. Nizzába úgy mentünk, hogy sok program és látnivaló be volt jelölve több városban is, de nem tudtuk előre, hogy mi fog beleférni a "menetrendbe" és mi nem. Így mindig úgy igazítottuk a programot, hogy az észszerűség határain belül minél több látnivaló beleférjen az adott napba.

Első nap (szerda - érkezés):

Délután 4 körül értünk oda a szállásra, ledobtuk a cuccokat és elindultunk a városba. A Basilique Notre-Dame de l’Assomption-nél kezdtünk, majd sétáltunk tovább a főutcán lefelé egészen a Place Masséna-ig. Itt természetesen megnéztük a Fontaine du Soleil-t és sétáltunk egyet a Jardin Albert-ben.

Utunkat a tengerparti Prom. des Anglais sétányon folytattuk egy kis sétával egészen az óvárosig. Itt egy kicsit hagytuk magunkat elveszni a szűk, sikátoros utcákban, majd megindultunk felfelé a Colline du Chateau (kastély-domb) irányába. Felmásztunk egészen a kilátóig, természetesen a vízesést is útba ejtve.

Ezt az első és meglehetősen tartalmas napunkat a nizzai kikötő mellett található GiGi Tavola étteremben folytattuk, majd pár itallal a Movida nevű helyen zártuk.

Második nap (csütörtök):

Én ezen a napon már Home Office-ban dolgoztam a hotelből egészen délután 3-ig. Ez idő alatt a társaság másik két tagja a várost járták. A munkaidő leteltével elindultunk vonattal (jegy ~2€/fő) kipihenni az előző napi fáradtságot Villefranche-sur-Mer-be, ahol megnéztük ezt az aprócska falut. Mindenképp érdemes körbejárni, nagyon barátságos, aranyos kis falu kötvetlenül a vízparton. Ezt követően letelepedtünk a strandon kicsit napozni és fürdeni. Ha valaki a privát részen szeretne napágyat bérelni, az 30€/fő/ággyal számoljon.

Miután lement a nap, beültünk egyet vacsorázni a DRY nevű étterembe, ahol szerintem az utazás legjobb vacsoráját ettük (mindenképp ajánlom ha arra jártok). Ezt a napot is a Movida nevű bárban zártuk pár sörrel és borral.

Harmadik nap (péntek):

Pénteken szintén délután 3-ig dolgoztam (addig a többiek pancsoltak a nizzai strand azúrkék vizében), majd ezt követően elindultunk a Francia-riviéra egyik gyöngyszemébe, Éze falujába. Fontos infó, hogy a 82-es busz nem igazán a mentrend szerint jár, illetve bizonyos járatokat a 112-es busz teljesít. Legalább másfél órát buktunk emiatt, így a napi programba sajnos Cannes már nem fért bele. Az út busszal Éze-ig kb 40 perc.

Éze gyönyörű, varázslatos kis falu. Igazi mediterrán, szűk utcás falu, lélegzetelállító kilátással. A botanikus kertbe a belépő 6€ (diákoknak 3,5€), de minden egyes centet megér! A magas páratartalom miatt ide is szenvedés volt felmászni, de totál megérte. Estefelé, miután visszaértünk Nizzába, ettünk egy jót a Le Galet étteremben, majd folytattuk az estét immáron harmadik alkalommal a Movida bárban. Végül megnéztük éjszakai fényében pompázni a várost, illetve a Le Negresco Hotelt.

Negyedik nap (szombat):

Ez volt az egész utazás leghosszabb és legfárasztóbb napja. Mivel a Monte Carlo Casino-ban csak délután 2-től lehet játszani, így a nap első programja Menton városa volt, ahova már reggel korán elindultunk vonattal (5,6€/fő). Itt rengeteget sétáltunk, körbejártuk a várost, megnéztük a piacot, megkóstoltunk pár fajta sajtot. Nagyon hangulatos hely, csak itt is kegyetlenül meleg volt. Én aznap két pólót és egy inget izzadtam csurom vizesre. Menton egyébként a Francia-riviéra legnaposabb városa és Európa legnagyobb citrus termelője. Mindenképp igyatok sok jó limonádét ha ott jártok, igazán frissítő mert nem cukrozzák halálra.